Dél-Balaton FC hírek - 2018. augusztus

Edzőváltás után folytatja a Balatonszemes

 

Sóstai Csaba jelezte, hogy nem tudja vállalni a felnőtt csapat irányítását Balatonszemesen, de már meg is van az utódja – a folytatásban az utánpótlást segítő trénert kérdezte a Somogy Sportja (lásd 20. évfolyam 28. szám 2018. 07. 14.) a mögöttünk hagyott szezonról és a megszerzett nyolcadik helyről.

 

Stabil védekezés, jó utánpótlás

 

Épphogy meglett a bent maradást érő hely, mennyire elégedettek a szezonnal Balatonszemesen?

 

Sajnos a tavaszt nem sikerült az őszi kerettel folytatnunk. Két stabil, jó középpályást is elveszítettünk és a befejező támadóink számát sem sikerült növelni, valamint a meglévőkből betegség miatt többen is hiányoztak mérkőzésekről, melyek velük nyerhetők lettek volna! Szerencsénkre a hiányzó, beteg és sérült játékosokat a tudatosan épített utánpótlásunkból sikerült pótolnunk! Bár még csak 16-17 évesek, de jó játékot mutattak, még gólokat is szereztek. Ilyen „gyilkos” bajnokságban még nem vettem részt pályafutásom alatt, ahol ilyen kevés mérkőzésszám alapján, majdnem egy komplett mezőny (kilenc csapat) süllyedt el!  Mindent egybevetve összességében az ősszel vállaltat bent maradást ha nehezen is, de sikerült teljesítenünk.

 

 

Az utolsó forduló döntött, hogyan tekint vissza arra a találkozóra, mentális állapotra, idegőrlő pillanatokra?

 

Tudtam, tudtuk, hogy rettenetesen nehéz mérkőzés lesz, melyen mindenféleképpen csak a győzelem elfogadható! Ebben a fordulóban még Fortunának is velünk kellett lennie a Buzsák-Somogyjád mérkőzésen, ahol a vendégcsapatnak már nem kellettek a pontok a helyezésük megtartásához, így akár ki is engedhettek volna. A három év alatt csapattá kovácsolódtunk, egyéni gondolkodástól függetlenül! Én olyan típus voltam és vagyok, hogy a küzdelmet soha nem adom fel! Ezen mentalitásomat a mérkőzés előtt és a mérkőzés alatt is a csapat játékosainak úgy érzem sikerült átadni, mely a mérkőzés végéig kitartott minden játékosban! Egy bajnokság az utolsó mérkőzés végéig, a játékvezető befejezést jelző sípszójáig tart! 

 

 

30 kapott gól - félelmetes adat, ennél csak a bajnok kapott kevesebbet. Minek köszönhető ez és hogy-hogy ennek ellenére nem sikerült előrébb végezni a tabellán?

 

 

Lehetett volna még kevesebb is. Mikor visszanézek az egész bajnokságra, akkor a jegyzeteimben még találtam olyan kapott gólokat is, melyek nem elsősorban a pályán lévő játékosokon múlott!  A kapott góljaink száma híven tükrözi a stabil védekezésünket, melyet a fegyelmezett játékosoknak, valamint belső irányító védőinknek köszönhettünk. Sajnos tudtuk, hogy igazi befejező támadóink nincsenek, így a védekezést kellett jól megszervezni. Csak gratulálni tudok a játékosoknak, mert a biztos védekezésünkkel sikerült többek között a bent maradás!  

 

 

Hogyan tovább az egycsoportos Megye II-ben? Mire lehet ott számítani, hol kell erősíteni, mik a célok, tervek? Hogyan viszonyulnak a klubnál az egycsoportos rendszerhez, milyen változást hoz ez a Balatonszemesnél?

 

Természetesen ez a megváltozott versenyrendszer, melyet a megye első osztály árnyékbajnokságának is nevezhetünk, nagyobb terheket ró mindenkire. Ebből kifolyólag mindenkivel (vezetők, játékosok, stb), de elsősorban a fő szponzorunkkal is egyeztettünk. Balatonszemes Önkormányzata biztosított bennünket a megváltozott körülmények, esetleges többletköltségek vállalásáról. Az egycsoportos bajnokságban még sok csapat nem ismeri egymást, így bármi megtörténhet. Nálunk mindenféleképp a középmezőnyben való szereplés lesz a minimum cél.

 

Konkrétabban: hogyan alakul a felkészülési program, van-e már változás a játékoskeretben?

 

A felkészülés nyáron nálunk rettenetesen nehéz, mivel a Balaton-parton minden nap, kora reggeltől késő estig dolgoznak a játékosok, így heti két edzéslehetőséggel és négy felkészülési mérkőzéssel hangolódunk rá az új bajnokságra. Már a tavasszal jeleztem az elnökségen belül, hogy sajnos egyéb okokból nem tudom vállalni az ősszel a három év alatt felépített stabil, felnőtt csapat irányítását. Több edzővel való tárgyalás után, sikerült Horváth Bence személyében a csapathoz illő játékos-edzőt találnunk. Ősztől már Ő irányítja a felnőtt csapatot, míg én az utánpótlást segítem. Távozó játékosokról nem tudunk, az érkezőkkel pedig folynak a tárgyalások.

 

A Magyar Labdarúgó Szövetség Somogy Megyei Igazgatóság Versenybizottsága a következő csapatok nevezését fogadta el a 2018/19-es évadra:

Somogy megyei II. osztály (16 csapat):

Balatonberény SE, Dél-Balaton FC, Berzence SE, Somogyvár KÖSE, Somogyjád Szabadidő SE, Juta SE, Fonyód Petőfi SE, Csököly ÖSE, Öreglaki Medosz SE, FC Barcs, Balatonszabadi LE, Mezőcsokonya SE, Lengyeltóti VSE, Kiskorpádi SE, Böhönye KSE, Karádi SC

 

Írta: Vasicsek László