A két bajnoki évad közti időszak is mozgalmasan telt egyesületünk számára. A Dél-Balaton FC U10-es csapata a nyár folyamán részt vett a kaposvári Youth Football Festival nemzetközi utánpótlás tornán. Fiatal labdarúgóink szerb, román, macedón és szlovák együttesekkel mérkőzhettek meg a több napos, színvonalas fesztiválon, csapatunk a csoportmérkőzések után végül a nyolcaddöntőben búcsúzott el a további küzdelmektől. A kaposvári futballtorna után 3 napos táborban vehettek részt az utánpótláskorú játékosok Balatonszemesen, ahol a délelőtti edzések után délutánonként már a fürdésé és a strandfocié volt a főszerep. Edzőjük Kelemen Bálint, aki a következő szezontól az utánpótlás Bozsik-programban részt vevő U11-es csapatunk vezetője lett.
A felnőtt és az U19-es csapat vezetőedzőinek személyét érintő változások történtek egyesületünknél az új bajnokság kezdete előtt. Sóstai Csabát Horváth Bence váltotta a felnőtt csapat élén, aki a Balatoni Vasastól játékos-edzőként érkezett, míg Sóstai Csaba az U19-es együttes vezetőedzője lett. A korábbi U19-es vezetőedző, Martinka Péter, a következő idénytől a Dél-Balaton FC U9-es csapatának vezetőedzője lett.
A Magyar Labdarúgó Szövetség Somogy Megyei Igazgatóságának Versenybizottsága még 2017 nyarán a Somogy megyei II. osztályú bajnokság átszervezéséről döntött, mely a 2018-2019-es szezontól lépett életbe. A korábbi, területi alapon felosztott, Északi és a Déli csoport összevonásával a 2017-2018-as bajnokság két csoportjának legjobb 8-8 csapata őrizhette meg megyei II. osztályú tagságát, így az Északi csoportból 4, míg a Déli csoportból pedig 5 csapat esett ki a megyei III. osztályba a bajnoki évad végén.
A Somogy megyei II. osztály változásai a 2018-2019-es szezonra:
- a Karád és Fonyód együttese a 2017-2018-as szezon végén kiesett a megyei I. osztályból, így az új szezonban a megyei II. osztályban indulhatnak
- a 2017-2018-as Somogy megyei II. osztályú bajnokság Északi csoportjának második helyezett csapata, a Balatonföldvár, és a Déli csoportjának első helyezett csapata, a Hetes, jogot szerzett arra, hogy a Somogy megyei I. osztályban induljon, mellyel éltek is
- a Somogy megyei III. osztály Déli csoportjának bajnoka, a Berzence csapata, vállalta az osztályváltást, így a megyei II. osztályban próbálhat szerencsét az új évadban
- a Csokonyavisonta együttese a pályán ugyan megszerezte a jogot, hogy a megyei. II. osztályban induljon, de az egyesület vezetősége végül úgy döntött, hogy nem kíván élni az indulási joggal
- az Északi csoportból: a Buzsák, Balatonszárszó, Kéthely és Zamárdi, míg a Déli csoportból a Kaposfő, Tarany, Kaposfüred, Kaposmérő és Somogyudvarhely esett ki a megyei III. osztályba
A 2018-2019-es szezonban az alábbi csapatok alkotják a Somogy Megyei II. osztály mezőnyét (16 csapat – két feljutó és két kieső lesz a bajnoki évad végén): Balatonberény, Dél-Balaton FC Balatonszemes, Berzence, Somogyvár, Somogyjád, Juta, Fonyód, Csököly, Öreglak, Barcs, Balatonszabadi, Mezőcsokonya, Lengyeltóti, Kiskorpád, Böhönye, Karád.
Írta: Vasicsek László