Dél-Balaton FC hírek - 2019. szeptember

A címvédőt tekintik favoritnak

A Somogy megyei másodosztály minden csapatának képviselőjét megkérdezte arról a Somogy Sportja, hogy az átigazolások, információk fényében kit tart a következő bajnokság fő esélyesének és hogy kit gondol még kihívónak. Mindezek alapján összeállt egy lista, amely szerint a Megye II-es csapatok a tavalyi bajnok Balatonszemesben érzik a legtöbb erőt. A címvédőből egy fontos játékos, Perger András távozott, aki a Fejér megyei Polgárdi csapatának lett játékos-edzője. Igazoltak viszont három futballistát is, akik közül kettőt semmiképp sem kell bemutatni: Galgóczi Károly neve még mindig jól cseng a megyében, aki a Megye I-es bajnok Balatonlelléről érkezett; Szekér Zoltán pedig éppen Szemesről igazolt a BLASZ I. osztályú Újbudához, de egyébként a Balaton-partiak saját nevelésének számít, ő is tehetséges játékos; Fábri Ádám kevésbé ismert, 20 éves futballista, aki a Karád színeiben pályára lépett már a Megye I-ben is.

,,Megtisztelő, hogy minket gondolnak sokan bajnokesélyesnek. Úgy vélem, hogy a többi csapat is mindent megtesz azért, hogy minél jobban szerepeljen. Sok olyan település van a megyénkben, ahol sokat tesznek a sikeres szereplésért. Tehát nehezebb bajnokságra számítok több bajnokesélyes csapattal” – mondta erről Horváth Bence, a Balatonszemes játékos-edzője.

Írta: Vasicsek László