Dél-Balaton FC hírek - 2020. január

Kiváló évet zárnak Balatonszemesen

 

 

A Dél-Balaton FC kettős bajnoki címet ünnepelhetett a nyár elején és az ősszel sem adták sokkal alább. A helyzetről Vasicsek Lászlót, az egyesület elnökét kérdeztük. (lásd Somogy Sportja 21. évfolyam 48. szám 2019. 12. 10.)

 

Címvédőként második

 

- Címvédőként úgy vágtatok neki a szezonnak, hogy ismét a bajnoki címért legyetek harcban, a keretetek erős volt és a riválisok titeket tekintettek a legnagyobb favoritnak. Másodikként fordulhattok, mennyire vagytok elégedettek az ősszel?

 

Úgy gondolom, hogy ha az egész 2019-es évet nézzünk, akkor maximálisan elégedettek lehetünk az eredményeinkkel. A felnőtteknél az idei év 30 mérkőzéséből 22-ön győztesen hagytuk el a pályát, valamint a tavalyi bajnokság végén az U19-es korosztályban is bajnoki címet ünnepelhettünk. A nyár folyamán sikerült olyan személyiségű játékosokat igazolnunk, akik illenek csapatunk összetartó közösségébe, illetve a képességeik révén mérkőzéseket tudtak eldönteni. Sokkal nehezebb és nagyobb kihívás fenntartani egy jól szereplő csapatot, mint egyszer elérni egy történelmi sikert.

 

- Mi hiányzott ahhoz, hogy elsők legyetek? Kívülállóként a két elvesztett rangadó mellett talán a kiskorpádi vereség okolható ezért - mi állt a háttérben, hogyan alakult így az ősz?

 

Ahhoz, hogy egy csapat sikereket érjen el nagyon sok dologra szükség van. Az egyik ilyen a stabil háttér és a megfelelő felkészülés mellett a szerencse. Úgy tartják, hogy egy bajnoki idény során a bírói tévedések pozitív és negatív irányban kiegyenlítetik egymást, ez a szerencse esetében is hasonlóképp működik. Van úgy, hogy az ellenfeled egyetlen kapura lövéséből betalál, neked pedig ha holnap reggelig tartana a mérkőzés, akkor sem jön össze a gólszerzés. Izgalmas mérkőzéseket nyertünk meg idegenben Öreglak, Balatonföldvár vagy éppen Böhönye ellen, de a Juta elleni, több gólos vezetésünkről, elveszített rangadó a legfájóbb őszi vereségünk.

 

- Nem ez számít, de a gólkülönbséget tekintve csak ötödikek vagytok. Van ok emiatt aggodalomra? Hogyan látjátok az erőviszonyokat a közvetlen riválisokhoz képest?

 

A gólkülönbségünknél fontosabb számunkra, hogy minél több bajnoki pontot tudjuk begyűjteni hétvégente. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy rendkívül fiatal átlagéletkorú csapatunk van, így helyenként még hiányzik a megfelelő rutin az ellenfél egy-egy idősebb játékosához képest, de az utánpótlás csapatoknál elvégzett képzésüknek köszönhetően fel tudják venni a versenyt velük szemben is.

 

- Tavasszal a cél a címvédés lesz? Ha igen, most vállaljátok a feljutást?

 

Úgy vágtunk neki az idei bajnokságnak, hogy szeretnénk az első hat csapat közt végezni, amit sikerült is teljesítenünk a második helyezéssel, ezen a célkitűzésünkön a tavaszi szezonra nézve sem szeretnénk változtatni. A téli szünet folyamán az egyesület elnöksége a helyi Önkormányzat vezetőivel egyeztetve és a klubnál dolgozó edzőkkel együtt fogja meghozni a döntést, hogy élni kívánunk e a lehetőséggel, amennyiben feljutó helyen végzünk a bajnokság végén. Az öltöző fejújításához óriási segítséget nyújtottak balatonszemesi építési vállalkozók, természetesen Balatonszemes Önkormányzata mellett, jövőre a labdarúgó pályát is szeretnénk fejleszteni, hogy még jobb körülményeket közt tudjunk lejátszani a hazai mérkőzéseinket.

 

- Mi kell ahhoz, hogy ti fussatok be végső győztesként? Nagyon sokszereplős a versenyfutás, a hátrányotok jelenleg négy pont.

 

Jól látszik, hogy a mostani bajnokságban nincs könnyű mérkőzés, minden hétvégén meg kell küzdeni a bajnoki pontokért. Az első nyolc helyezett csapat csak pár pontra van egymástól, a rangadókon dőlhet majd el ez az idegtépő versenyfutás, valamint a tavaszi sorsolás is nagyban befolyásolhatja a bajnokság végeredményét. Izgalmas fordulók várnak ránk az idény folytatásában.

 

- Terveztek változtatásokat a keretben? Hogyan alakul a felkészülés?

 

A jelenlegi játékosállományunk minden tagjára számítunk tavasszal, természetesen szeretnénk igazolni is, de csak olyan játékosokat, akik valóban erősítést jelentenek számunkra. Nagy átalakítást, sok igazolást nem tervezünk, mivel az őszi szezonban újabb két U19-es utánpótláskorú fiatal kapott mérkőzésről mérkőzésre nagyobb szerepet a felnőtt csapatban, így a keretünk kétharmada helyi vagy saját nevelésű játékosokból áll, akik évek óta együtt játszanak. Hosszú, fárasztó és izgalmakkal teli éven vagyunk túl, így mindenképpen időt akarunk hagyni az egyesület minden tagjának, hogy kipihenje az amatőr szinten megterhelő mérkőzésszámú bajnokság megpróbáltatásait.

 

Írta: Vasicsek László